Ahogy telnek a napok egyre többen és többen teszik fel a kérdést, hogy mért nem jön végre valami konkrétum, mért nem mondunk semmi releváns információt a lineupról (gyk: fellépők), vagy úgy általában a bálról. Természetesen nem tudunk nemet mondani az ilyen kéréseknek, úgyhogy el is kezdjük az információk csepegtetését, kezdésképp egy friss és ropogós hírrel, ami a mai nap folyamán nyert megerősítést.
"Immáron egyértelművé vált, hogy minden próbálkozásunk ellenére sajnos nem sikerül lehoznunk azt a programot, amit a rendezvény egyik pillérének szántunk - egyeztettünk a menedzsmenttel, de Young-G sajnos már elígérkezett a máriapócsi falunapokra, nélküle pedig az amerikai fél sem vállalta a koncertet." - nyilatkozta Domoszlai Dóra, a KGB egyik főszervezője.
Természetesen utánajártunk ennek a mindenki előtt rejtve őrzött produkciónak, és egy neve elhallgatását kérő belső informátor segítségével újabb dolgokat tudhattunk meg. Ezek alapján a koncepció a következő volt: Több hónapos tárgyalássorozat keretében sikerült elérni a többszörös Grammy- és Fonogram-díjas amerikai énekesnő menedzsmentjét, és sikerült eredményesnek látszó tárgyalássorozatot folytatni arról, hogy szakítsa meg angliai körútját, és egy napra utazzon hazánkba egy szuperkoncertre a Közgáz Gólyabálra.
A problémák sora Rihanna különös kéréseivel kezdődtek - a már-már szokványosnak mondható 12 hófehér törülköző, a csak belga sajtokból álló sajttál és az Új-Zélandi óbor már meg se kottyant a szervezőknek, a valódi problémát egy régi ismerős okozta.
Történt ugyanis, hogy 2007-ben, a Vénusz Borotva díjátadón (ahol egyébként Rihanna gond nélkül söpörte be az év lábistennője-díjat)(WTF ez a díjkiosztó - a szerk.) összeismerkedett egy, a helyszínen épp kisegítőként dolgozó magyar úriemberrel, Rácz Bélával, vagy ahogy később mindenki számára ismert lett, VV Bécivel. Informátorunk szerint amikor az énekesnő megtudta, hogy az úriember zenei karrierbe kezdett Young-G néven kikötötte, hogy csak egy duett megszervezése esetén hajlandó hazánkba látogatni. Már a számot is kiválasztották, egyik legújabb slágerét énekelte volna el:a We found love-ot, mivel elmondása szerint Calvin Harris betétjét is VV Béci inspirálta, tehát egyértelmű volt, hogy vele szeretné előadni a művet. - Az, hogy pontosan mit értett azon, hogy Calvin Harris betétje nem teljesen értjük, mivel a számban a neves DJ csak mind DJ kap szerepet.
Természetesen ez sem lett volna probléma, ha nem jön közbe, a már leszervezett falunapok, amiről Young-G menedzsmentje nem volt hajlandó lemondani. Ha ez tényleg így történt, azt részünkről nagyon sajnáljuk, hiszen nagy valószínűséggel egy vissza nem térő alkalmat szalasztunk most el ezáltal.
Most pedig pár szót szólva a jövőről: Ne izguljatok, ha bármi újabb hírrel vagy érdekességgel tudunk szolgálni azt nem tartjuk magunkban, de mint ahogy láthatjátok a Közgáz Gólyabál még erősen szervezés alatt áll.